2014. július 28., hétfő

V. turnus - ÖTÖDIK NAP


Frissességünkből az utolsó napon sem veszítettünk: tornáztunk, futottunk. Reggeli után a hét utolsó tréningjei következtek, amelyek végén a trénerek összegezték és lezárták a hetet. Felidéztük a tábor elején felsorolt elvárásainkat, a tréningeken elhangzottakat.




Délután volt szabadidőnk, az időjárásnak köszönhetően megannyi programból választhattunk. Fürödtünk a Balatonban, szerveztünk teniszbajnokságot és röpiztünk, valamint lázasan készültünk az esti produkciókra.
Este fenséges grill vacsora várt bennünket, majd ezt követően a táborzáró program koronázta meg a hetet. A táborlakók csapatai előadták a saját produkcióikat, ki versben, ki színdarabban, ki activity- paródia formájában.




Kihirdetésre került az a három diák, akiket társaik a „legaktívabbnak” választottak, valamint átadásra kerültek az oklevelek is.




A fantasztikus hangulatot még tovább fokozta a karaoke-party, ahol mindenki megcsillogtathatta az ének- és limbo tudását.

Méltó zárása volt ez az este a hétnek, de kár, hogy vége! Azért reméljük, hamarosan találkozunk! J



Köszönjük! :)

2014. július 24., csütörtök

V.turnus - NEGYEDIK NAP

Pénzügyek, Füred, Disznótor(ta)

A Fáy Gazdasági Tábor utolsó turnusa is elérkezett a hajrába…

Hajnalban szellemünk frissítése előtt szokásunkhoz híven testünket energetizáltuk O.K. kapitánnyal és Szandrával.
Egy tartalmas és laktató reggeli után tudásra éhes kis csapataink felkészültek, hogy még tudatosabbak és tájékozottabbak legyenek pénzügyeik terén. Megtanulták, hogy miért fontos az öngondoskodás, milyen pénzügyi megoldások lehetnek segítségükre bizonyos élethelyzetekben, illetve felvérteződtek a tudatos spórolás képességével, növelve pénzügyi intelligenciájuk (PIQ) hányadosát. 


A tréningek után egy finom ebédet követően kis malacainkat kitereltük a balatonszemesi kikötőbe, ahol már várt minket a Balaton egyik legfenségesebb cirkálója és teljes legénysége.  Megkezdtük utunkat az egyik legszebb balatoni városba,  Balatonfüredre. Fergeteges hangulatban szeltük a habokat és jókedvünknél csak a Balaton mesés vize volt pezsdítőbb.

Füreden megkoszorúztuk Alapítványunk névadójának, Fáy András emléktábláját, megemlékezve a „Nemzet mindeneséről”.



A tiszteletadást követően felfrissítettük magunkat három hatalmas gombóc fagyival, amivel a kedélyeket nem hűtöttük ugyan, de pocakjainkat annál inkább…


Füredi túránk végeztével hazaindultunk , hogy vacsoránk végeztével a heti rituális „disznotoron” részt vegyünk.
Kis perselyeinket feltörtük,  zsetonjainkat gondosan összeszámoltuk, majd az összes ügyes, színes, kurta farkú malackát finom tortával jutalmaztuk.


A pontot a napunk végére, illetve a habot a tortára egy kis táncolással tettük...


 Majd miután köpött a TV Maci mi is lassan nyugovóra tértünk… 




2014. július 22., kedd

V. turnus - HARMADIK NAP

Reggel ma is frissen és üdén indult a nap, hiszen a sportaktivitásokban jeleskednek a kis táborlakók.

A felfrissülés után pedig ismét belevetettük magunkat a színes és szórakoztató gazdasági tréningekbe. A mai napon két csoport a pénz fejlődéstörténetét követhette végig Orsival és Zsófival,  míg a harmadik csapatot a sport és az üzlet világába kalauzolta el Szandra.
Kiderült, hogy a lányok majdnem levuvuzelázzák a fiúkat a szurkolásban.

A délután kicsit szomorkásra sikerült, ami az időjárást illeti, de a szűnni nem akaró esőzés ellenére a négy fal között is vidám hangulatot teremtettek  a kis malacok, hiszen beletúrták a nózijukat, a társasjátékok rengetegébe, utána pedig extra pontokat gyűjtöttek, miközben kipróbálhatták a hálózat csapatformáló erejét.
Ez a hét sem múlhat el állomásos miniprogramok nélkül, és ma este az időjárás is gondoskodott arról, hogy autentikus környezetünk legyen a mocsárjáráshoz. Emellett pedig hármaskosár és labirintus következett, végül pedig a pillecukor tette fel a pontot az i-re
Most pedig már az álommanók kiszórták az álomport az álmos malackák csöppnyi szemeire a szemesi táborban. :)

2014. július 21., hétfő

V. turnus - MÁSODIK NAP

A hagyományoknak megfelelően az utolsó turnus második napján is 7:00-kor menetrend szerint elindult a reggeli sportolás.
A lelkes sportolni vágyók O.K. kapitány után futva masíroztak, Szandra tréner pedig tornára invitálta a táborlakókat.

A hajnali mozgás után még finomabb volt a bőséges reggeli. :)

9 órától a trénerek segítségével belevetettük magunkat a gazdasági élet rejtelmeibe, vagyis három kiscsoportban elkezdődtek az interaktív tréningek. 
Az egyik csapat a pénz fejlődéstörténetével ismerkedett meg, aminek során belebújhatott az ókori kereskedők bőrébe, megtapasztalhatta, hogyan működik a bankrendszer, milyen veszélyeket rejt a pénzhamisítás és milyen buktatói vannak a tésztagyártásnak.


Mindeközben a másik két csoport próbára tette magát a diótörés terén, és egy képzeletbeli hajóutazáson arra is rádöbbent, hogy mennyire relatívak a társadalmat mozgató értékek, majd szembesülhettek azzal is, hogy mire mennyi pénzt költenek a mindennapok során.




Délután a másodfokú viharjelzés sem szegte kedvünket. A Balaton vize helyett az uszoda hűsítő habjai is nagyon jól estek a fülledt melegben. 
A csobbanás után kezdetét vette az extra pontgyűjtési lehetőség a színes malaccsapatok számára. Okozott némi fejtörést, hogy vajon hogyan is lehet kijutni a labirintusból.

 

Vacsora után pedig jöttek a várva várt sorversenyek: spagettiszálak kerültek a szívószálakba, pingponglabdákkal zsonglőrködtünk, és kígyóként szlalomoztunk a székek között, végül pedig az is kiderült, hányan férünk fel egy újságpapír méretű lapra. :)


Ezután következett a mai este fénypontja, amikor is a csapatok megcsillantották rejtett énektudásukat: rap, gregorián, népzenei és mulatós stílusban adták elő Fluor Mizu című slágerét.
Az este pedig természetesen a jól megérdemelt zsetonok bezsebelésével zárult. :)




IV. turnus - ÖTÖDIK NAP

A reggel jól megszokott futást az utolsó tréning követte a tábor zárónapján. 


A trénerek lezárták az egész hetes képzést és összegezték az eddig tanultakat. Sok pozitív élményt idéztek fel a diákok és elmondták azt is, hogy már most vágyódnak az O.K. Központba további szórakozva tanulásért. :)

Végre jó volt az idő!

A sok eső és vihar után után végre kellemes nyári nap tűzött Balatonszemesre, így nem maradhatott el a várva várt csobbanás. A Balaton vize tökéletes!




Ezt követően a záróesti produkciók előkészületei következtek, ahol a csapatok és vezetőik fejüket összedugva beszélték meg a részleteket.
Este bőséges grill vacsora fogadta a korgó hasakat, majd óriási tapsvihar buzdította az összes előadót. A sárga csapat színészi tehetségét mutatta meg, a pirosak egy zenei átirattal brillíroztak, a zöldek pedig versekkel kápráztatták a közönséget. A kékek egy sláger gyanús gazdasági rap számot mutattak be.


Karaoke, zene tánc!

A kedvenc aktuális számokat énekelve a csapat néha időt is utazott, amikor a 90-es évek zenéit is ugyanolyan elánnal dalolták, mint a friss slágereket. Hatalmas hangulat lett úrrá a grill teraszon.


2014. július 20., vasárnap

V. turnus - 2014.07.20-25. - ELSŐ NAP

Balaton , Malac , Pénzügyek

Elérkeztünk táborunk utolsó turnusának első napjához.

Mint eddig minden csapatot, ma is hihetetlen izgalommal vártuk diákjainkat, akik most egy hét erejéig színes kis malacok sorába rendeződve tanulják játékosan a pénzügyeket és a gazdaságot, illetve versenyeznek zsetonok százaiért, hogy végül pénzügyileg tudatosan, jóllakottan és természetesen a sugárzó naptól barnán hazainduljanak és sikeres életüket megkezdjék.

Délután egy kellemes és laktató ebéd elköltését követően a kis csapat vizimentős oktatáson vett részt, melynek köszönhetően mától már a vízben is tudatosan szórakozhatnak.  



A nap hátralevő részében az O.K. Központ új követei játékos feladatainknak köszönhetően ismerkedtek meg egymással, többek között így újra egymásra találhatott Shrek és Fiona, sőt az ország Donatellácskája és Édesanyja is… J







Majd lelkes aláírásgyűjtésbe kezdtünk, és megtudtuk többek közt, hogy melyikünk az, aki nem tud úszni, nincs oda a spenótért, esetleg sorozat- rajongó.


Kék, sárga, piros, zöld... különböző színű és mentalitású malackáink szorgosan gyűjtögették a zsetonokat egyre közelebb kerülve a várva várt fődíjhoz…


Gazdasági fogalmakat jelenítettünk meg élőszobrokkal, amivel nem csak malacperselyeink súlyát növeltük, de gazdasági ismereteinket is mélyítettük
Zárásul egy remek kis gyakorlatnak köszönhetően (mexikói eső) a következő egy hétre jó időt varázsoltunk a Fáy Gazdasági Tábor területére.

Más nem maradt hátra, mint nyugovóra térni és álmaink tengerén a távolba evezni, hogy holnap egy új napon frissen, üdén megkezdhessük hátralévő tudatos és megfontoltabb életünk első napját… 

2014. július 19., szombat

IV. turnus - NEGYEDIK NAP

Elképesztő gyorsasággal telt el ez a nagyszerű péntek, a 2014. évi Fáy Gazdasági Tábor IV. turnusának negyedik napja. A 4 csapat: a kék, a zöld, a piros és a sárga malacperselyeit már csupán ezen a napon van lehetőség gyarapítani, ma este eldől, ki nyeri a versenyt.

Reggel csörög az óra, indul a futás, egészséges életmódra buzdít O.K. Kapitány. J 


Fincsi volt a reggeli is, mint mindig, aztán nyomás, mert 9-től tréning. Háztartási napló, kockázatvállalás, diverzifikáció, többek között e témákat is érintetett a mai pénzügyi educatio. Mindig jó, ha van a parton egy hajó, ráadásul ez minket vár, hahó, hahó! Napsütéses utazás, átléptük a Balaton közepét, nemsokára odaérünk, hogy koszorúzzunk Fáy András emlékénél. 


Ha az első napon nem is, de mára tudjuk, hogy ki ő, ilyen gyorsan fejlődik tudatosan a jövő.


Órási adag fagyival folytattuk a korzót Füreden, estére pedig egyetlen malacka sem maradt üresen. Végtére „levágtuk” az összes disznót, majd tortaevés után kezdődött a diszkó.




 És amikor 10-et ütött az óra, TV Maci küldött minket nyugovóra. J